A nemzeti összetartozás napja (június 4.)

Kilencven éve félrevert harangok fogadták a trianoni békediktátum aláírását. Az azóta eltelt évtizedek alatt sokféleképpen próbáltak viszonyulni az országot megcsonkító diktatórikus és egyhangú szerződéshez.

Magyarország 1920. június 4-én, 90 évvel ezelőtt írta alá Trianon kastélyában az I. világháborút lezáró békét. A Trianoni békeszerződés gazdasági-társadalmi hatásait tekintve a magyar történelem legsúlyosabb tehertétele volt, mely egyaránt súlytott és súlyt napjainkban is minden magyar állampolgárt nemzeti, vallási és politikai hovatartozás nélkül.

A Magyarország felosztását célzó nemzetiségi törekvések nagyhatalmi támogatás nélkül semmit sem értek volna, igaz, az erre vonatkozó politikai állásfoglalás csak 1918 tavaszára alakult ki. A trianoni békeszerződésben azonban a korábban hangoztatott, igazságos elveket durván felrúgták. Ablonczy Balázs történészt, az ELTE Művelődéstörténeti Tanszékének adjunktusát az 1920-as trauma előzményeiről, következményeiről és szindrómáiról kérdeztük.

Margaret MacMillan torontói történész bestsellert írt az első világháborút lezáró Párizs környéki békékről, amelyben indokolatlanul igazságtalannak nevezi a trianoni békét. A trianoni szerződést brit kormányfőként szignáló David Lloyd George dédunokájaként is ismert történész május végén a Közép-európai Egyetem meghívására érkezett Magyarországra és azzal kezdte a békerendszer újragondolásáról tartott előadását, ne várják tőle, hogy kiemelt szerepet szánjon a trianoni békediktátumnak. Biztosak lehetünk, hogy ugyanezt mondaná akkor is, ha előre tudná, hogy az előadás után egy székelyföldi magyar lány kér majd szót.

Az 1920-as trianoni békeszerződés aláírása napjának a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánítását tartalmazó törvényjavaslatról tárgyalt ma a magyar Országgyűlés. A parlamentben a pártok az emléknaphoz tartozó törvényjavaslatról fejtették ki véleményüket.

Üzenem az otthoni hegyeknek: a csillagok járása változó. És törvényei vannak a szeleknek, esőnek, hónak, fellegeknek és nincsen ború, örökkévaló.

Vagy félezernyi dalt megírtam s e szót: magyar, még le nem írtam.

Hágában konferenciáznak,Párisban helyreállt a csend.Nálunk csak úgy dühöng a béke,Csendes, nyugodt a parlament.A vén világrész vesztét érzi,Minden lecsendesült, nyugodt,Ilyen botrányos békességrőlA történet még nem tudott.

Ne tapossatok rajta nagyon, Ne tiporjatok rajta nagyon Vér-vesztes, szegény szép szívünkön, Ki, íme, száguldani akar.

Bár lenne a hangom tiszta és éles, mit intő csengőké! A tiétek zavaros, mint mocsarak habja! ti leborultatok az Ércbálvány előtt! döntsön az erőszak!

Igazodhat-e, javulhat-e a mai társadalmak élete, ha Brennus-kardok kormányozzák a világserpenyőt, s ha égszakadás, földindulás kedvétől függ minden civilizációnk? Bizonyos, hogy van vadság, fegyver és háború, s bizonyos, hogy kínos, szomorú, de kényszerű beletöröttséggel készen kell állnunk minden elé.